Fémmegmunkáló eszközök beszerzése és információs technológiafejlesztés

KMOP-1.2.1-11/A-2012-0100 
 


 

Az Új Széchenyi Terv keretében a Robot-X Hungary Kft. közel 18 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz jutott a "Mikro-, Kis- és Közép vállalkozások technológiai fejlesztése" című pályázati kiíráson az Új Széchenyi terv keretében. Az 50 247 370 forintos összköltségvetésű beruházásból a megrendelések minőségi teljesítését megkönnyítő, a munkafolyamatokat meggyorsító eszközök, valamint ugyanezen célt szolgáló információs technológia került beszerzésre.


A projekt tartalma

  
A Robot-X Hungary Kft. 2006-ban jött létre. A cég ipari automatizálással, célgép építéssel, robottechnikával, robotcellák tervezésével és kivitelezésével foglalkozik.
 
A támogatás segítségével beszerzett eszközökkel az egyénre szabott, egyedi megrendelésekhez szükséges megmunkálásokat, alkatrészeket, profilokat, a cég saját maga tudja alakítani, megmunkálni, ezzel megrövidítve a megrendelés teljesítéséhez szükséges időtartamot, valamint hozzásegíti a céget ahhoz, hogy a kivitelezést a cég igényeinek és elvárásainak megfelelő, az eddigieknél is magasabb színvonalon és minőségben tudják teljesíteni. 
 
A projektet 2013 tavaszán kezdtük el. Beszerzésre került egy ipari kamerás rendszer, szerszámbemérő a tartozékaival, csavarkompresszor és vízsugaras vágórendszer. A tervezésben és kivitelezésben új laptopok, számítógépek segítik a cég munkáját. 
 
Elmondhatjuk, hogy a projekt sikeresen megvalósult. Célunk az ügyfélkör további bővítése által, a folyamatos és eredményes jelenlét az ipari automatizálás piacán, lépést tartva a konkurens cégekkel. 


 
---